Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2. Szobatársak

2013.08.26

Hinata:

 

Reggel arra ébredtem,hogy a nap sugarai melegen sütik az arcomat. Amikor eszemnél voltam és nem csak egy kómás zombinak éreztem magam kipattantam az ágyból,mert rájöttem,hogy ma van a nap amikor a szobatársam megérkezik. Szombat 10:54 –et mutatott a digitális órám ,amit az éjjeliszekrényemre tettem ki. Felvettem egy világoskék rövid ujjút és egy fehér csőfarmert. A hajamat két befont coffba fogtam és előre tettem őket. Elvileg délután négyre jön. Remek. Addig van időm egy kicsit kitakarítani. Mondjuk nem lesz nehéz dolgom,hiszen tisztán vettem át a lakást és egy hét alatt nem igazán koszoltam semmit. Amikor megérkeztem észre sem vettem,de Sakura szobája felé egy kisebb konyha van. Egy gáztűzhely,egy kis hűtő tetején egy fehér mikróval. A tűzhely mellett egy pultot találhatunk és felette pedig konyhaszekrények vannak a falon.  És amikor belépünk a bejárati ajtón egy mini pult húzódik el az én szobám felé. Rajta pedig van egy kis kaktusz. Gondolom a „konyha” azért van ha valaki nem szereti a menza kaját akkor lehessen főzni. Alig várom,hogy Sakura megérkezzen! Végre…nem leszek egyedül…

Amikor elővettem a seprűt háromszor kopogtak a bejárati ajtón.

-     Szabad! – kinyílt az ajtó és az egyik osztálytársam jelent meg.

-     Szia. A héten nem tudtam bemutatkozni neked,mert szünetekben sok volt a dolgom. Remélem nem zavarlak. A nevem Yamanaka Ino.  Én is 17 éves vagyok. – a lány vékony teste magabiztosan állt a küszöbön. Hosszú szőke haját lófarokba fogta. Világoskék szemei kíváncsian vizslattak. Valószínűleg reakciót várt tőlem.

-     Ööö…szia. G-gyere beljebb.

-     Ó , köszi! Szóóval…mi jót csinálsz?

-     Kicsit rendbe hozom a lakást,mert ma délután érkezik a szobatársam. Nagyon várom már őt! Szeretnék ide beilleszkedni – ha már az apám ide „száműzött” – és barátokat szerezni.

-     Értem. Akkor…leszünk barátok? – elmosolyodtam és mélyen belenéztem világoskék szemeibe.

-     Persze!

-     De jó! Egész héten ezen filóztam! Volt már,hogy ugyanígy megkérdeztem egy embert és azt mondta kösz nem… az elég rosszul esett…

-     Én sosem mondanék ilyet.

-     Segítsek?

-     Igen…megköszönném. Nincs sok feladat tehát hamar végzünk. Főleg,ha ketten vagyunk. J

Ino megfogta a seprűt és felsöpörte az egész lakást. Addig ameddig ő elsöpört én leportalanítottam a bútorokat.

-     Mondd…Hinata. Milyen zenéket szeretsz?

-     É-én? Háát… leginkább rock zenéket kedvelek,de amúgy mindenféle zene jöhet.

-     Én is szeretem a rockot! De inkább K-pop -ot hallgatok. - mosolyodott el Ino.

-     És melyik szín a kedvenced? – éppen végeztünk a takarítással és leültünk a padokra az asztalhoz. Ino arcát megsütötte a déli napsugár. Az én hófehér arcomon nem is nagyon látszott,hogy rám vetül a fény. Hirtelen melegség öntötte el a szívemet…tudom. Tudom,hogy soha többé nem feledem eme érzést. Amikor törődnek velem. Figyelnek rám. Mély gondolataimat Ino vékony hangja szakította félbe:

-     Hé. Lassan dél van. Nem kéne lemennünk a menzára enni? Kezdek nagyon éhes lenni. – panaszkodott Ino szétterülve az asztalon.

-     De. lemehetünk. – felálltunk az asztaltól és kimentünk a kislakásból. Én gondosan bezártam és a kulcsot a zsebembe süllyesztettem. Kimentünk a koleszből és átmentünk a suli részbe. Fel lifteztünk az ebédlőbe és meglepődtem. Lévén,hogy ez egy kollégium arra számítottam talán még helyet sem találunk. Hát tévedtem. Az ebédlő teli volt kerek asztalokkal. Kisebbel nagyobbal és minden asztalhoz járt minimum öt darab szék. A menza túloldalán egy hosszú üveges pult húzódott ahová kitették az ételt és szabadon lehetett választani,hogy mit eszel. Amikor én és Ino beléptünk összesen csak öt (!!) teli asztalnyi ember nézett ránk. Rajtam egy kicsit tovább elidőzött a tekintetük,hiszen egy teljesen új diák szokatlan a már összebarátkozott emberek körében. Ez egy kicsit zavarba ejtő volt,de túléltem. Inoval a divatról fecsegve odamentünk a pulthoz és megnéztük a választékot. Én rántott húst választottam sült krumplival és egy kis salátával. Csak néztem Ino-t ,aki habozás nélkül mindennel feltankolt. Volt a tálcáján a sült hústól kezdve a csokis minyonig minden.

-     Mi van? –nézett rám csodálkozva ,mintha az lenne a legnormálisabb dolog a Földön,hogy mindent felzabál a menzán.

-     Semmi.

-     Ja igen! Ne csodálkozz…én elég sokat szoktam enni. ^^ Te csak annyit eszel? –nézett a tányéromra ,amin összesen egy maréknyi étel volt.

-     Aha. Igen. Nem szoktam sokat enni. Vagy elfelejtem vagy csak nem vagyok éhes.

-     Értem. Akkor ,ezért vagy te ennyire vékony.

-     Az volnék?

-     Ez csak egy költői kérdés volt…ugye?

-     Őszintén válaszoljak?

-     Ne. Inkább ne. – mindketten helyet foglaltunk és elnevettük magunkat. Aznap délután boldogok voltunk. Furcsa,de a novemberi gyenge napsugarak átsütöttek a kastély hatalmas ablakain. Beszélgettünk,nevettünk. Nem felejtem el ezt a napot.

 

Naruto:

Ma reggel éreztem,hogy meg fog változni valami. Sasuke a szobatársam rávett,hogy ma menjünk el milerit kaját venni,mert ő pizzát kíván. Hát csessze meg! Ezért 10-kor felébreszteni! Na mindegy. Mivel nem nagyon komáljuk a napot ,ezért kapucnis pulcsiban és napszemüvegben szaladtunk le a két heggyel arrébb lévő kis faluba ,ahol bevásároltunk.  Nappal elég gyengék vagyunk így az a minimum,hogy ketten megyünk mindenhová. Mire visszaértünk a koleszhez majd éhen haltam így megkértem Sasuke-t,hogy menjünk le a menzára. Nem tehetünk róla,de amióta ebbe a suliba járunk mi vagyunk ennek a helynek a „legmenőbb” és „legjobb pasi” jelöltek. Én nem akartam ezt,de ezen nem tudok változtatni. A többi diák akik itt laknak mind körénk gyűlt…és akkor…belépett. Belépett az ebédlőbe. Hirtelen minden szempár rá szegeződött. A lány fehéres arcát gyenge pír színezte meg. Hosszú sötétlila haja befonva formás mellén pihent. A lábai vékonyak voltak. – Ki ez a lány? – kérdeztem magamban. Amikor elhaladt mellettem olyan  melegséget érzetem,mint még soha. Barátnőjével egy külön asztalhoz ültek le. Jó messzire tőlünk és önfeledten beszélgettek és néha-néha felnevettek valamin. Nem bírtam levenni róla a szememet.

-     Na mi van haver? Bepörögtél? – biccentett halkan Sasuke a két lány felé. Fekete szemeiben látszott jól szórakozik azon,hogy elbűvöltek. A társaság kezdett feloszlani. A két lány is elkezdett pakolni és lassan el is hagyták az ebédlőt. Már csak én és Sasuke maradtunk itt.

-     Sasuke…érezted? – Tengerkék szemeimet a barátomra szegeztem és komolyra fordítottam a helyzetet.

-     Amit a lány árasztott? Igen. Melegség…és boldogság. Szerinted mi lehet? Évszázadok óta nem éreztem ilyet. Mióta … Anaha istennő meghalt…

-     Igen. És láttad,hogy mennyire hasonlít rá? A sötétlila haj… a világos lila szemek. Valami készülődik.

-     Ha valami köze van Anaha-hoz akkor—

-     Az életünk árán is meg kell védenünk. – fejeztem be Sasuke mondandóját.

 

 

Hinata:

 

Ino elment miután visszakísért a szobámhoz. Levettem fekete topánkámat és belebújtam a  világoszöld puha papucsomba. Majdnem leültem amikor kinyílt az ajtó és az igazgatónőt pillantottam meg. Amikor átnéztem a válla felett egy gyönyörű lányt pillantottam meg. Világos rózsaszín haja  a nyakáig ért. Élénkzöld szemeiben bátorság,kitartás,élni akarás,és hatalmas mennyiségű erő csillant fel. Karcsú alakja belibbent a lakásba és kicsit ő is megdöbbent a kinézete alapján. Nyilván hiszen amikor azt mondják az embernek,hogy megmutatom a szobádat akkor nem arra számítunk,hogy egy mini luxus lakáska fogad majd minket. Tsunade-sama egy szó nélkül lelépett és otthagyott minket.

-     Szia. A nevem Hinata Hyuuga. Én leszek a szobatársad. remélem barátok lehetünk majd. –köszöntöttem a lányt. Ajka nagy mosolyra húzódott.

-     Az én nevem Sakura Haruno és nagyon örülök,hogy te vagy a szobatársam. Bocsi,hogy erre kérlek,de segítenél nekem kipakolni?

-     Persze! – mosolyodtam el én is. Sakura bevitte a két bőröndjét én meg utána vittem a sport táskáját. Ameddig kipakoltunk jól össze is barátkoztunk. Kiderült,hogy olyan az ízlése,mint nekem. Meséltem neki Ino-ról és ,amit megtudtam egy hét alatt a ForeverNight-ról. Tulajdonképpen hajnalig beszélgettünk. Örülök,hogy ilyen normális szobatársat kaptam.

 

Sakura:

 

 

Tsunade a nagynénikém beíratott a ForeverNight-ba. Nagyon örültem a hírnek,mert mindig is ide akartam járni.

Amikor beléptem a „szobánkba” akkor megpillantottam Hinatat. Tsunade mesélt róla egy kicsit mielőtt idejöttem. Kedves lánynak tűnik és az is.

Azt hiszem…csak most kezdődik az életünk…és örülök,hogy ő is az életem része lehet. Végül is 7 évig együtt leszünk. Alig várom,hogy milyen lesz itt tanulni.             

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.