Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

1. Szakadék

2013.08.26


Nyár volt. Az a jó benne, hogy a sulit csak akkor látja az ember, ha elmegy mellette a fagyizóba igyekezve. Én is onnan jöttem. Ja, amúgy Haruno Sakurának hívnak, és 16 éves vagyok. Zöld szemem és természetes rózsaszín hajam van, ami valljuk be, nem egy elfogadott dolog. Éppen ezért mindenki kábé frászt kap tőlem és barátaim sincsenek. Szüleim szintén nincsenek. Meghaltak egy autóbalesetben 3 éves koromban. Egy árvaházban élek Katsuyamában, ahol mindenki nagyon bunkó velem. Nem számítok senkinek, de ha eltűnnék, még örülnének is neki, szóval csak bosszantásból nem hagytam még itt az egészet. Ha már ők szekálnak, én sem adom meg azt az örömöt, hogy elfutok előlük.  De hol is tartottam? Ja, igen! Szóval éppen a fagyizóból tartottam hazafelé. A madarak vidáman csiripeltek, amitől az én szívem is repdesni kezdett. Hát még mikor beleszagoltam a levegőbe. Nem volt semmilyen illata, vagyis semmi olyan, amit konkrétnak lehetett volna nevezni. Mégis annyira csodálatos volt! Megteltem tőle élettel. Már is sokkal jobb kedvem lett, és rugalmasabban lépkedtem. Az utca túloldalán egy kocsma éktelenkedett, és ahogy elnéztem éppen csúcsforgalmat könyvelhetett el magának, ugyanis rengetegen voltak előtte. Utáltam a részegeket. Bűzlöttek az alkoholtól, és azt sem tudták hol vannak éppen. Két részeg elmerült társalgást folytatott, már amennyire ez az ő állapotukban lehetséges volt. Az egyik rám kapta a tekintetét és perverz vigyor húzódott végig az arcán. Elfordítottam a fejem, hogy még véletlenül se akarjon hozzám szólni, de ezek mintha megéreznék az ilyet. Akadozó hangon kezdett bele mondókájába.

 

-Hé, kicsi szívem, nincs kedved szórakozni?- Gyorsabb iramra váltottam, hogy jelezzem, egyáltalán nincs, de utánam jött. Elkezdtem futni, és egy hirtelen ötlettől vezérelve a következő utcánál jobbra fordultam, az erdő irányába. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy mekkora barom vagyok, hisz senki nem hallja meg, ha segítségért kiálltok, de most már nem fordulhattam vissza. A férfi egyre közelebb ért. Meg kell hagyni kitartó volt, és nem ivott még eleget sem. Már az erdő szélén futottunk. Beugrottam a fák közé, hátha itt le tudom rázni. Kétségbeesetten kapkodtam a lábaim, és kerülgettem a gyökereket. Egyre fáradtabb voltam, de úgy tűnt, ez a kis futás üldözőmnek meg sem kottyant. Még gyorsabb tempóra váltottam, nem igazán vonzott a dolog, hogy a karjai között végezzem. Most vettem csak észre mennyire ragaszkodom az élethez. Futás közben figyeltem a légzésem. Figyeltem a lábamat, ahogy minden földet éréskor megremeg. Figyeltem minden porcikám. Soha nem éreztem még azelőtt ilyet. Most minden olyan valóságosnak tűnt. A tüdő sípolása, az izmok remegése. Mindezt olyan természetesnek vesszük, de ha közel állunk az elvesztéséhez minden megváltozik. Szinte épületként szakad ránk a rideg valóság, hogy nem minden értünk van, és semmi sem tart örökké. A szívem és a testem őrült harcot vívtak, és ha a testem győz, elkapnak. De nem így történt. A szívem nyert, és emberfeletti erőfeszítéseket téve végsebességre kapcsoltam. Olyan gyorsan futottam, mint még soha, és erős a gyanúm, hogy többet nem is fogok. A várt hatás nem maradt el. Üldözőm léptei egyre halkultak, végül már nem is hallottam őket. Hátranéztem futás közben, hogy látom e még. Hatalmas baromság volt. Annyira a menekülésre koncentráltam, hogy nem is figyeltem merre futottam. Amikor hátranézem, a lában megakadt egy gyökérben és vészesen közeledtem a föld felé. Ezt hittem én. A valóságban egy hatalmas szakadék tátongott alattam, gyilkos folyóval az alján. Ez nem történhet meg. Nem velem. Ugye? Csak álmodom az egészet, ugye?  Mindjárt felébredek, igen, pontosan akkor, mikor már csak centik választanak el a jéghideg víztől. Biztosan ez fog történni. De nem, akkor eszméltem, mikor hatalmas csattanással estem a vízbe. Már csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni, miközben a jeges víz húzott a mélységbe: Élni akarok! Életben akarok maradni! Élni kell! Élni… élni… ÉLNI!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.